Kellett nekem
7-kor felébredni és 8-kor felkelni. Most olyan álmos vagyok, hogy a könyvemre sem tudok figyelni. Lefeküdni persze nem jó ötlet, mert akkor éjjel megint nem alszom, cserébe délben viszont elnyom a buzgóság, ami miatt éjjel megint kukorékolni fogok. A franc az ilyen korai ébredésekbe, elcseszi az egész napomat...
Párizsiak
Furák ezek a franciák. A metrón gondolkodás nélkül félrelöknek, ha nem törtetsz fel idejében a kocsira, a kijáratnál viszont megtartják neked az ajtót, hogy az ellenszél vissza ne csapja. Sőt, egyik-másik meg is köszöni, ha te tartod meg nekik az ajtót. Átszállásnál óvatosan kell keringőzni az emberek között, mert csak jönnek szembe, mint a marhák. Ha nem ugrasz félre, a vállad bánja. Általában kiválasztok egy "tankot", s mögötte átjutok valahogy a tömegen.
Leárazás. Mindenki a boltokban, keres, próbál, fizet. A ruhák java a földön. A Zarában éppúgy, mint a Mangóban, csak néhány bolt kivétel. Egyik-másik blúzon látszik, hogy a földről vették fel, s úgy került vissza a fogasra, mert kissé megtaposott állapotban van. Lány kijön a próbafülkéből, kezében négy blúz: ez a három nem kell, ez kell. És nem az öltözőért felelős kezébe adja a ruhákat (aki ott áll tőle egy méterre, hogy átvegye őket a számmal együtt), hanem laza mozdulattal leengedi a földre.
Az üzletben kiszakad egy zacskó, a négy alma ötfelé gurul. Felajánlom a "károsultnak" a saját, még üres zacskómat, én tépek magamnak másikat. Legalább háromszor elmondja, hogy milyen kedves vagyok, és hogy ez milyen rendes volt tőlem. Megkérdezem, hogy segítsek-e összeszedni az almákat. Válasz: dehogy, ez a bolt alkalmazottainak a dolga, nem az ő [a vásárló] hibája, hogy a zacskó kiszakadt. De nagyon köszöni a zacskót, igazán nagyon kedves vagyok. Mosoly, és ezzel új almák keresésére indul. Most már emlékszem, miért nem akarok frankofón országban letelepedni.
A lapta
Tempetőfi és Szekler is megdobott, ideje lenne elkapni. Most csak felsorolom a filmeket, ugyanis
- dög vagyok írni róluk, mert tartalmat nem fogok, az megvan a gúgelben, személyes benyomást még annyira sem, mert az úgysem érdekel senki;
- úgyis mindenki csak a filmcímekre kíváncsi, hogy besorolhasson az általa kialakított kategóriába;
- Sultanus és Szekler jól leírtak már párat, kereshetek újakat;
A „keleti filmek” kategóriában A mennyország gyermekei és az Osama az elmúlt néhány hónap nagy filmélménye, illetve a Waltz with Bashir és a Persepolis. Utóbbi kapcsán elgondolkodtam azon, hogy mégis kellene melltartót viselnem, mert akkor tehetnék belé jázminvirágokat. Lars von Trier horrorja, az Antikrisztus is ide kívánkozik. Aztán van egy dán film, az Ádám almái, azaz a „Danish pie”, enyhén neonáci színezettel. Zámérikai filmeket most nem sorolnék, inkább egy románt: a California dreamin’-t (Nemescu sajnos meghalt, a franc esne Ali Imranba). Két rajzfilm maradt hátra: az egyik az Eszeveszett birodalom, abból is az első rész, és kéretik magyar szinkronnal megnézni. Ez az a rajzfilm, amelyiknek a szinkronja fényévekkel jobb az eredetinél. A másik pedig az Up. Bár a Pixar rövidfilmjei sem rosszak (vagy inkább: talán azok még jobbak), a Boundin’ a szó legszorosabb értelmében mindig feldob.
Tisztelt Jobbik!
Titeket is zaklat a Jobbik a mindig más címekről elküldött hírlevelekkel? Legalább két embert ismerek, akiket igen. Most lett tele a hócipőm velük, úgyhogy írtam nekik. Írjatok ti is erre a címre: jobbik@jobbik.hu Hátha lesz valami foganatja. A levelem szövege szerzői jogdíj nélkül felhasználható.
Tisztelt Jobbik!
Ezúton kérem, hogy az e-mail címemre (mindig más feladótól) érkező kéretlen levelek küldését megszüntessék. Nem tudom, milyen úton-módon jutottak hozzá az e-mail címemhez, miután ez nem volt publikus sehol. Sosem kértem a Jobbik hírlevelét, ezután sem tartok rá igényt. Annál is inkább, mert nem vagyok magyar választópolgár, és ez a fajta agresszív kampányolás kifejezetten rossz színben tünteti fel önöket, ennek pedig a magyar állampolgárságú barátaim előtt is hangot fogok adni.
Tisztelettel: (név)
A hazugság természete
Ne szépítsük, átvertek. Lehetne úgy nevezni, hogy nem mondott igazat, elferdítette a valóságot, megvezetett. De a legegyszerűbb mégiscsak az, hogy átvertek. Méghozzá csúnyán. Én pedig kis naiv voltam, sokáig észre sem vettem. A kisebb hazugságokat elhiszem (ide jár egyetemre, ott dolgozik, ezt csinálja stb.), mivel - hála az internetnek - nem tudom ellenőrizni, és hát meg sem fordul a fejemben, hogy miért hazudja valaki azt, hogy pl. mérnökire jár, miközben ez nem igaz. A nagyobb hazugságokat pedig óvatosan adagolja, hiszen tudja, hogy teljesen hülye azért nem vagyok. Vagy talán mégis. Néhány hónap telt el így, aztán mikor kiderült, hogy többnyire minden hazugság volt, akkor az egyszerűbb út helyett (átvertelek, bocsáss meg) még bonyolultabbá kezdett válni a történet. Újabb, és egyre meredekebb hazugságok, amelyeket már nem hittem el. Jött a sértegetés, személyeskedés, vádaskodás, fenyegetés, hátulról támadás, be nem tartott ígérgetés. Majd részemről a kapcsolat megszakítása.
Sérült-e az egóm? Igen, biztosan sérült. Ahogyan én is. Azt hittem, az őszinteség kölcsönös. Hogy az egyébként is felvállalható dolgokat el lehet mondani. És az a fura, hogy bármennyire is szeretnék (vagy inkább: szerettem volna) hinni, már nem megy. Nem hiszem már el talán az igazságot sem. Sőt mi több: sajnálni sem tudom már. Eddig úgy gondoltam, hogy azt az embert, aki egy egész életet talál ki magának, és ezt hónapokon keresztül viszonylag következetesen eljátssza, sajnálni kell. Mert egyedül van, mert szomorú, mert barátokat keres. És úgy gondolja, hogy csak akkor tud barátokat találni, ha elrejtőzik egy kitalált élet mögé. Sokáig haragudtam rá. Már nem. Kitalált személyre nem lehet haragudni, a "kitaláló" pedig már nem érdekel.
Fogadkozom
-
Türelmesebb leszek. Elszámolok tízig, mielőtt sértegetni kezdenék. (Hátha valami velősebb jut az eszembe.)
-
Kevesebbet bőgök. (És kizárólag akkor, ha van erre fogékony közönség is.)
-
Ha sótlan a pogácsa, nem mentegetőzöm azzal, hogy kevés sót szoktam használni. (Kivéve ha vendég van.)
-
Ha a feministát szitokszóként használják, nem fogok lelkes felvilágosító kampányba kezdeni arról, hogy a feminista nem jelent férfigyűlölőt. Hanem türelmesen elmagyarázom neki a tényállást. Már ha van értelme. (Kivéve ha az illető kifejezetten ellenszenves. Olyankor inkább felerősítem benne ezt az érzést, hogy jobb sorsra érdemes nőtársaimat megkíméljem tőle.)
-
Ha becsmérelik a szakmámat, nem sértődök meg. (Hanem beviszem az illetőt a kabinba, s odateszem szinkronozni.)
-
Találkozom néhány barátommal, akiket régóta vagy egyáltalán nem láttam (még). (Feltéve hogy ez nem ütközik heves ellenállásba a másik oldalon.)
-
Megülök a fenekemen, nem megyek más országba. Egy darabig. (De minimum addig, amíg ki nem mostam az összes szennyest.)
-
Elmegyek a tízéves érettségi találkozóra, és nem fogok utána Fülesnek szarkasztikus megjegyzéseket tenni a többiek öltözködésére, állapotára, kinézetére. Hanem magamba szállok, és előbb szégyenkezve belenézek a tükörbe. (Feltéve hogy egyáltalán meghívnak.)
-
Ezentúl nem poénkodok többet, hanem komolyan veszem az életet. Öregszem: egy ilyen élemedett nő ne viháncoljon, hanem cipelje megadóan a hátán az élet súlyos keresztjét. (Csak Füles ne vihogna s ne csiklandozna annyit, amikor megpróbálok "viselkedni".)
-
A fentieket pionír becsületszavamra fogadom. (Bár nem tudom, mennyire számít igazi pionírnak az, aki az avatáson inkább B.L. kék szemét nézte, és az esküszöveget azért nem mondta, mert nem értette, mit akarnak tőle.)
Labda menne az alábbiaknak: Böjátusz, Tempetőfi, Balettka, Hicudzsi, Jidele és Ruju.
Karácsony Kapornyáson
Egy barátom küldte, megmutatom nektek is, ha nem ismernétek: Repked a Télapó (vagy az eszed tokja). Aki pedig a szerzőket nem ismeri, az gyorsan nézzen utána. És az Aranka, szárátlák kötelező alapmű.
Rendhagyó blog
Boltoskisasszony blogja, nemrég találtam. Mert ez a hely kicsit más, mint a többi. Ez egy szexshop.
aríeszpí-íszítí
Apró kellemetlenség, de úgy gondolom, most fogom elejét venni, hogy ne legyen belőle nagyobb gond. Úgy beszéltük meg, hogy a kedd a készülős napom, olyankor a diákok "magukra hagyva" gyakorolnak. Minikonferencia ez is (tehát valós élethelyzetet szimulál: moderátor, előadók, hozzászólók, vita stb., amit mind tolmácsolni kell, és természetesen a tolmácsoktól profizmust vár el az ember), de nincs jelen tanár. Azaz én, hehe. Így tehát az ő feladatuk kiválasztani maguk közül a moderátort, még az időpont előtt néhány nappal, hogy annak legyen ideje felkérni az embereket beszédet tartani. Ezt már jeleztem egy hete, csütörtökön újból, és levélben is. Ehhez képest tegnap este tízkor érkeztek az érdeklődő levelek, hogy akkor ki fog holnap beszédet tartani.
Úgyhogy felhívtam a figyelmüket arra, hogy máskor kicsit figyelmesebben kellene olvasni és odafigyelni arra, amit mondok. A másik pedig (amit most nem írtam, de majd megemlítem), hogy este tízkor egyáltalán nem biztos, hogy olvasom a leveleket, ugyanis olyankor már szeretnék magánember lenni. Bosszant kicsit a dolog, de egyelőre csak azt tehetem, hogy szorosabbra fogom a gyeplőt.
Vigasztalj, bőgök
Nem megy. Semmi sem megy. És sehogy sem megy. Pedig csinálom. Még a gátlásaimat is elnyomom. De hiába, újból előjönnek. Mit előjönnek: feltörnek. Kirobbannak. És a szemembe röhögve bizonyítják, hogy van valós oka a kialakulásuknak. Mert lám, erre sem vagyok képes. Már erre sem. Egy ideig azt hittem, menni fog. Legyőztem őket, magamat. Mert én olyan győző vagyok. Írom a beszédeket, próbálok újat tanulni, gyakorolni, bátran tükörbe nézni, reálisan látni, kívülről. Mosolyogj, így hitelesebb leszel. Fel a fejjel, s ne menj a fal mellett, szinte belebújva. Nem vagy árnyék, mutasd már magad.
Aztán hamar kiderül, hogy mennyire ingatag talajon áll ez az egész, amit önbizalomnak nevezek. Egy rossz lépés, megbámulás, egy-két jól irányzott (és megfelelő helyről érkező) gúnyos megjegyzés, félresikerült uszoda, és máris visszaesek a nagy semmibe. És bőgök tehetetlenül, vigasztalhatatlanul. De legalább puhára esek. Nagy a seggem, ez is valami.